Az emlékezés megerősíti az ember számára a hit útját

A keresztény ember ugyanis mindig emlékezik azokra a körülményekre, amelyeken át az Isten jelen van az életében, mert ez megerősíti számára a hit útját. A hit egy út, amelyen járva állandóan emlékezni kell arra, ami történt. A szép dolgokra, amit Isten művel az életünkben és az akadályokra, a nehézségekre is, mert Isten velünk halad mindig és nem ijed meg a mi rossz dolgainktól! – sürgette a pápa.

Emlékezzünk Istenre, aki megment

Ferenc pápa az Apostolok Cselekedeteinek napi olvasmánya nyomán visszatért egy korábbi hasonló történetre, amikor Pál apostol egy szombatnapon az antióchiai zsinagógában az evangéliumot kezdte hirdetni, kiindulva a választott nép életének kezdeti eseményeiből, Ábrahámtól Mózesig, az Ígéret földjéig haladva, mígnem Jézushoz érkezett. Ez egy történeti jellegű prédikáció – mondta – amit az apostolok alkalmaztak, mivel felsorolják az Isten jelenlétének az ember életében betöltött legjelentősebb mozzanatait – hangsúlyozta a pápa. Térjünk vissza, hogy lássuk, miként váltott meg az Isten, és járjuk végig szívünkben és elménkben az emlékezet révén az utat, hogy Jézushoz jussunk. Jézus ugyanis életének legnagyobb mozzanatában, az utolsó vacsorán azt kérte, amikor ránk hagyta testét és vérét, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Jézusra emlékezzünk, hogy tudjuk, Isten miként váltott meg minket.

Az Úr tisztelettel illet

Az egyház éppen ezért „emlékezetnek, memóriának” hívja az Eucharisztia szentségét, ahogy azt a Bibliában a Második Törvénykönyv, mint Izrael emlékezetének a könyve  tanúsítja. Nekünk is ugyanazt kell tennünk a mi személyes életünkben – hangsúlyozta Ferenc pápa –, mert mindnyájunknak utat készített az Úr, elkísért bennünket, akár közel jártunk hozzá, akár távol tőle. Hasznos dolog a keresztény ember szíve számára, hogy megemlékezik az útjáról, saját útjáról, hogy az Úr idáig vezetett engem, kézen fogva vezetve. Néha előfordult, hogy azt mondtam az Úrnak: „Nem! Távozzál! Nem akarom!” Ám az Úr respektál, tiszteletben tart minket. Emlékeznünk kell az útra, az életünkre: Abban az időben ezt a kegyelmet adta az Úr, én pedig így válaszoltam, és ő elkísért engem. Így jutunk el egy új találkozáshoz, a hálaadás találkozójáig.

Emlékezés az Úr nagy tetteire az életünkben

A szívből kell születnie a hálának Jézus iránt – emelte ki a pápa – mert ő meg nem szűnően velünk jár, a mi életünkben. Hányszor és hányszor zártuk be az ajtót előtte, hányszor is színleltük,  hogy nem látjuk őt, mintha nem is lenne. És hányszor tagadtuk meg az üdvösségét…, de az Úr akkor is ott volt! Az emlékezés közel visz minket az Istenhez. Isten művének az emlékezete, melyet bennünk végzett, ebben az újjá-teremtődésben, ebben az újjá-nemződésben  a régi ragyogáson túl visz bennünket, abba a fényességbe, ami Ádámé volt az első teremtéskor. Egyszerűen ezt ajánlom nektek – hangsúlyozta ismét a pápa: Emlékezettek! Mi történt az életemben, mi történt  a mai nap során, ebben az utolsó évben? Milyen volt a kapcsolatom az úrral? Emlékezés a szép dolgokra, a nagy dolgokra, amit az Úr művel mindannyiunk életében” – zárta Ferenc pápa a csütörtök reggeli homíliáját a Szent Márta Ház kápolnájában tartott szentmiséjén.

(vl)