Szeptember negyedikén vasárnap a Szent Péter tér ismét tanúja lehetett egy olyan nagyszabású eseménynek, melyhez fogható Pio atya és II. János Pál pápa szenttéavatása volt. Az egész világ jelen volt a küldöttei és zarándokai révén a teret zsúfolásig megtöltő több szárezres tömegben, melyben piros zászlaikkal kitüntetett helyet foglaltak el Albániai hívei. Teréz anya, világi nevén Gonxha Agnes Boiaxhiu 1910. augusztus 26-án született az albániai Szkopjéban. Érthető az albánok lelkesedése, hiszen az ő nemzetük lánya az 1979-ben elnyert Nobel díj és a mostani szenttéavatás révén valóban a világ egyik legnagyobb lelki tekintélye lett és apostoli művei olyan országok előtt is megnyíltak, melyek baloldali, ateista, sőt kifejezetten keresztényellenes magatartást képviseltek.

Az albán zarándokok számára a szombati nap is emlékezetes marad, hiszen a falakon kívüli Szent Pál bazilikában este nagyszabású koncertet adtak Teréz anya tiszteletére, Albánia legmagasabb nemzeti és vallási képviselőinek a jelenlétében. Az albánok mellett különös nagy számban voltak jelen India, jeles módon Kalkutta képviselői, hiszen a Gondviselés Európa egyik kicsiny nemzetéből a távoli nagy, hindu és buddhista hitű Indiába szólította az ő engedelmes leányát, hogy rajta keresztül mutassa meg a világnak az isteni szeretet irgalmasságának az erejét.

A szentmise első részében, a mindenszentek litániája után Ferenc pápa a következő imádsággal iktatta a szentek sorába Boldog Kalkuttai Teréz anyát:

„A Szentháromság tiszteletére, a katolikus hit felmagasztalására és a keresztény élet gyarapítására, a mi Urunk Jézus Krisztus, Péter és Pál apostolok tekintélyével és a miénkkel, miután alaposan megfontoltuk és segítségül hívtuk az isteni kegyelmet és meghallgattuk a püspöktestvéreink véleményét, kijelentjük és elrendeljük, hogy Kalkuttai Boldog Terézt a szentek közösségének katalógusába írjuk, meghatározva, hogy őt a katolikus egyházban köteles tisztelettel illessék a szentek között, az Atya , Fiú és a Szentlélek nevébe ”.

A szenttéavatási formula elhangzása után legördült a lepel Teréz anya képéről a bazilika loggiáján és a hívek tapssal köszönthették az anyaszentegyház új szentjét. Közben az oltár előtti tartóra helyezték Teréz anya ereklyéit,  melyet most tömjénezéssel tiszteltek meg. Az ereklyetartót abban a gondolatban formálták meg, hogy az kifejezze Teréz anya lelkiségét, amely pedig eggyé vált a keresztre feszített Jézussal, aki így szólt: „Szomjazom!”. Ezt a kiáltást hallotta meg Teréz anya egész életében, amikor az a szegények és elvetett emberek ajkán fölfakadt, mert valójában az élet és a szeretet szomja kért irgalmas enyhülést. Ennek ápolására alapította a Szeretet Misszionáriusai közösséget.

Az alapvető kérdés: Mit akar az Isten velem?

„Ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr? ” (Bölcs 9,13). A Bölcsesség könyvének ez a kérdése, melyet az olvasmányban hallottunk, úgy állítja elénk az életünket, mint egy misztériumot, amelynek értelmezési kulcsa nincs a birtokunkban. A történelemnek két állandó szereplője van: egyrészről Isten, másrészről az emberek. Nekünk az a feladatunk, hogy megértsük Isten meghívását, és ezt követően befogadjuk az ő akaratát. Ám hogy késlekedés nélkül befogadhassuk azt, kérdezzük meg magunktól: Mi az Isten akarata az én életemben?

Az irgalmasság tetteivel valójában Krisztust érintjük

A választ ugyanebben a bölcsességi szövegrészben találjuk meg: „Az emberek megtanulták, mi kedves a szemedben ” (v. 18). Hogy igazoljuk Isten meghívását, meg kell kérdeznünk önmagunktól és meg kell értenünk, mi tetszik Neki. A próféták számos alkalommal meghirdetik, mi kedves az Úrnak. Üzenetük csodálatos szintézisre jut el a következő mondatban: “Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” (Oz 6,6; Mt 9,13). Az irgalmasság minden cselekedete kedves Istennek, mert a testvérben, akinek segítünk, felismerjük annak az Istennek az arcát, akit senki nem láthat (vö. Jn 1,18). Ahányszor csak odafordulunk testvéreink szükségletei felé, Jézusnak adtunk enni és inni; Istennek a Fiát ruháztuk fel, támogattuk és látogattuk meg (vö. Mt 25,40). Végeredményben Krisztus testét érintettük – fűzte hozzá szabadon a pápa.

Az Úr által kért elköteleződés ezzel szemben a szeretetre szóló meghívás

Arra nyertünk tehát meghívást, hogy konkrétan valósítsuk meg azt, amiért fohászkodunk az imában és amit megvallunk a hitünkben. A szeretetnek nincs alternatívája: mindazok, akik testvéreik szolgálatára szentelik magukat, azok szeretik Istent (vö.1Jn 3,16-18; Jak 2,14-18), még ha nem is tudnak róla. A keresztény élet mindazonáltal nem egyszerű segítség, amelyet a szükség idején nyújtunk. Ha így lenne, akkor bizonnyal az emberi szolidaritás szép érzése lenne, ami közvetlen jótéteményt vált ki, ám terméketlen is lenne, mivel nincsenek gyökerei. Az Úr által kért elköteleződés ezzel szemben a szeretetre szóló meghívás, amelynek révén Krisztus minden tanítványa a szolgálatra szenteli oda a saját életét, hogy minden nap növekedjék a szeretetben.

A Krisztust-követők mai „nagy népsokasága” az önkéntesek köre

Az evangéliumban azt hallottuk, hogy „nagy népsokaság követte” Jézust (Lk 14,25). A mai napon ezt a „nagy népsokaságot” az önkéntesek széles köre képviseli, akik az Irgalmasság Jubileumára gyűltek össze. Ti vagytok az a sokaság, amely követi a Mestert, s amely láthatóvá teszi az Ő minden ember iránti konkrét szeretetét. Elismétlem nektek Pál apostol szavait: „Nagy örömömre és vigasztalásomra szolgált a szereteted, mert a szentek szíve enyhülést talált benne.” (Filem 7). Hány szívet vigasztalnak meg az önkéntesek! Hány karnak nyújtanak támaszt; mennyi könnyet szárítanak fel; mennyi szeretetet árasztanak ki a rejtett, alázatos és érdekektől mentes szolgálatban! Ez a dicséretes szolgálat hangot ad a hitnek, és kifejezésre juttatja az Atya irgalmasságát, amely közel lép mindazokhoz, akik szükséget szenvednek.

Jézus követése radikalitást és bátorságot követel

Jézus követése komoly kötelezettség, ugyanakkor örömteli is; radikalitást és bátorságot követel, hogy felismerjük az isteni Mestert a legszegényebben és az élet leselejtezettjében, s a szolgálatára álljunk. Ezért az önkéntesek, akik Jézus szeretetéért szolgálják a legutolsókat és a szükséget szenvedőket, nem várnak semmiféle köszönetet és semmilyen hálát. Lemondanak minderről, mivel felfedezték a valódi szeretetet. Mindnyájan elmondhatjuk: „Ahogyan az Úr találkozott velem és fölém hajolt a szükség idején, úgy én is találkozom Vele és odahajolok mindazok fölé, akik elvesztették a hitüket, vagy úgy élnek, mintha Isten nem létezne, a fiatalok fölé, akiknek nincsenek értékeik és eszményeik, a válságokban lévő családok fölé, a betegek és bebörtönzöttek fölé, a menekültek és az elvándorlók fölé, a gyöngék és a testben-lélekben védtelenek fölé, a magukra hagyott gyermekek fölé, de az egyedül hagyott idősek fölé is. Akárhol is van egy a felálláshoz segítséget kérő, kinyújtott kéz, ott nekünk is jelen kell lennünk, ott jelen kell lennie a támogató és reményt adó egyháznak. És ezt tegyem az Úr fölém kinyújtott keze élénk emlékezetével! – tette hozzá szabadon a pápa.

Teréz anya a meg nem születettek és az út szélén hagyottak apostola

Teréz anya egész létezésével az isteni irgalmasság nagylelkű szétosztója volt, aki mindenkinek a szolgálatára állt az emberi élet befogadása és megvédelmezése által, legyen szó a meg nem született, vagy a magára hagyott és kiselejtezett életről. Elkötelezte magát az élet védelmére, szüntelenül hirdetve, hogy „aki még nem született meg, az a leggyengébb, a legkisebb, a legkiszolgáltatottabb”. Odahajolt a kimerült, az út szélén meghalni hagyott emberek fölé, elismerve méltóságukat, amelyet Isten adott nekik; felemelte hangját a világ hatalmasai előtt, hogy ismerjék be vétkességüket az általuk teremtett szegénység bűneivel szemben. Számára az irgalmasság az a “só” volt, amely megízesítette minden tettét, és az a „fény”, amely beragyogta mindazok sötétségét, akiknek már könnyük sem maradt, hogy megsirassák szegénységüket és szenvedésüket.

Teréz anya legyen az önkéntesség világának a példaképe

A városok és az emberi létezés perifériáin folytatott missziója úgy áll ma is előttünk, mint Isten legszegényebbekhez való közelségének beszédes tanúságtétele a szegények körében. Ma rábízom ennek a nőnek és apácának az emblematikus alakját az önkéntesség világára: ő legyen életszentségetek példája! Arra gondolok, hogy nehézségünk támad Szent Teréz megnevezésével: életszentsége olyan közel van hozzánk, annyira gyöngéd és termékeny, önkéntelenül is továbbra is Teréz anyának fogjuk hívni.

Cselekvésünk egyetlen kritériuma az ingyenes szeretet

Az irgalmasságnak ez a fáradhatatlan munkatársa segítsen nekünk annak mind jobb megértésében, hogy cselekvésünk egyetlen kritériuma az ingyenes szeretet, amely nem ismer semmiféle ideológiát vagy megkötözöttséget, és nyelvre, kultúrára, fajra vagy vallásra való tekintet nélkül kiárad mindenki felé. Teréz anya szerette ezt mondani: „Lehet, hogy nem beszélem a nyelvüket, de tudok nevetni”. Hordozzuk szívünkben az ő nevetését, és ajándékozzuk oda mindenkinek, akivel találkozunk utunk során, különösen azoknak, akik szenvednek. Így feltárjuk az öröm és a reménység távlatait a népes, reményét vesztett, megértésre és gyöngédségre szoruló emberiségnek.

Ferenc pápa szentbeszéde visszanézhető a BonumTV médiatárában ide kattintva a teljes szentté avatási szertartás szentmiséje pedig itt található