Ferenc pápa: Ismerjük be bűnösségünket, hogy befogadjuk Isten irgalmasságát

Csak a nyitott szív képes befogadni Isten irgalmasságát – állapította meg Ferenc pápa csütörtökön reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Szentatya Isten népének hűtlenségéről beszélt, amelyet csak úgy győzhet le, ha elismeri bűnös voltát, és a megtérés útjára lép.

A mai olvasmányokban láthatjuk az Úr hűségét, illetve népe elbukott hűségét. Az első olvasmányt elemezve (vö. Jer 7,23-28) a pápa aláhúzta, hogy Isten mindig hűséges, mert nem tudja megtagadni önmagát. Ezzel szemben a nép nem hallgatja meg Szavát. Jeremiás elbeszéli nekünk mennyi mindent tett Isten, hogy maga felé fordítsa a nép szívét, de a nép továbbra is hűtlen maradt.

Ha bezárul és megkeményedik a szív, akkor Isten irgalma nem lép be rajta

Isten népének ez a hűtlensége, mint ahogy a mi saját hűtlenségünk is megkeményíti, bezárja a szívet! Nem hagyja, hogy belépjen rajta az Úr hangja, aki – mint egy szerető apa – mindig arra kér minket, hogy nyíljunk meg irgalmassága és szeretete előtt. A válaszos zsoltárban (vö. Zsolt 94,1-2.6-7.8-9) így énekeltünk: „Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára. Ne keményítsétek meg szíveteket”. Az Úr mindig így szól hozzánk, apai gyengédséggel mondja nekünk: „Teljes szívvel térjetek vissza most hozzám, mert én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok!” (ld. evangélium előtti vers Joel 2,12-13 – 3 a. tónus). De kemény szívvel ezt nem érthetjük meg. Isten irgalma csak akkor érthető, ha képes vagy megnyitni a szívedet, hogy beléphessen rajta – magyarázta a pápa.

A szív megkeményedését látjuk Lukácsnál is (vö. Lk 11,14-23) a mai evangéliumi szakaszban, ahol Jézust kérdőre vonják azok, akik ismerték az írásokat. A törvénytudók tudták a teológiát, de nagyon-nagyon bezárkóztak. A tömeg viszont elcsodálkozott, hitt Jézusban. Nyitott volt a szívük: tökéletlen, bűnös, de nyitott.

Kérjünk bocsánatot, ne ítélkezzünk mások fölött

Ezek a teológusok elzárkóztak. Mindig magyarázatokat kerestek, hogy ne értsék Jézus üzenetét, égi jelet követeltek tőle. Mindig zárkózottak voltak, és Jézusnak kellett magyarázkodnia előttük. Ez ennek a bukott hűségnek a története. A zárt szívek története, akik nem engedik belépni Isten irgalmasságát, mert elfelejtették azt a szót, hogy bocsánat. Bocsáss meg nekem, Uram! Egész egyszerűen azért, mert nem érzik bűnösnek magukat, mások bíráinak érzik magukat. Évszázados történet ez. Ezt a bukott hűséget pedig világosan elmagyarázza Jézus, hogy véget vessen ennek a képmutató beszédnek. „Aki nincs velem, az ellenem van!”.

Akkor leszünk hűek Istenhez, ha először is bűnösnek érezzük magunkat

Vajon létezik-e köztes megoldás, alkudozás? – tette fel a kérdést a pápa, majd igennel válaszolt. Van kiút: valld bűnösnek magad! És ha kimondod, „én bűnös vagyok”, megnyílik a szíved, Isten irgalmassága belép rajta, és elkezdesz hű lenni. Kérjük az Úrtól a hűség kegyelmét. A hűség útjára vezető első lépés pedig az, ha bűnösnek érezzük magunkat. Ha nem érzed bűnösnek magad, akkor rosszul indítottál. Kérjük a kegyelmet, hogy ne keményedjen meg a szívünk, hanem legyen nyitott Isten irgalmára, és kérjük a hűség kegyelmét. És amikor hűtlennek bizonyulunk, kérjük a megbocsátás kegyelmét – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(gá)