Ferenc pápa: Jézus a juhok pásztora

Jézus a juhok pásztora és az akol kapuja, ezt mondta Ferenc pápa vasárnap a Regina Coeli elimádkozása előtt mondott beszédében. A pápa úgy fogalmazott, hogy Jézus olyan vezér, akinek hatalma a szolgálatban fejeződik ki. Olyan vezető, aki életét adja, akiben meg lehet bízni, aki védelmez, vigasztal és gyógyít. Ferenc pápa szerint azonban nem mindig könnyű felismerni a jó pásztor hangját. Mindig fennáll ugyanis a tolvaj, a rabló, a hamis pásztor veszélye. Ezért ne hagyjuk, hogy elvonják figyelmünket a világ hamis bölcsességei, hanem kövessük a Feltámadt Krisztust, mint egyedüli biztos vezetőnket, aki értelmet ad életünknek. A Regina Coeli elimádkozása után a Szentatya köszöntötte a római híveket és a zarándokokat, többek között a Varsóból, Németországból, és Hollandiából érkezett híveket. Végül a pápa emlékeztetett rá, hogy hamarosan elzarándokol Fatimába, ezért májusban mi is imádkozzunk főleg a békéért, ahogy ezt a Szűzanya kérte a jelenések alkalmával. Az eseményt egyébként már pénteken élőben láthatják itt a BonumTV-n.

[flowplayer id=”44253″]