Ferenc pápa: Kerüljük a színlelt vallásosságot

Alázattal tegyük a jót, és kerüljük el a látszatot, a színlelést. Erről beszélt Ferenc pápa reggeli szentmiséje homíliájában a Szent Márta ház kápolnájában. A Szentatya kifejtette, hogy minden jót megtehetünk, csak tegyük alázatosan, ahogy Jézus teszi. Ugyanis mindaz, ami nem a Jézus által szerzett megváltásból fakad, hanem saját magunkból és a mi biztonságunkból, az nem szolgál semmire. Ferenc pápa ezért azt mondta, hogy kérjük, az Urat, hogy ne fáradjunk bele ezen az úton járni, hogy tudjuk elvetni a látszat-vallásosságot. Haladjunk előre csendesen, tegyük a jót ingyen, ahogy azt ingyen kaptuk már a belső szabadságunkkal.

[flowplayer id=”27450″]