Ferenc pápa: Legyünk az engedelmesség tanúi

Kereszténynek lenni nem társadalmi státuszt jelent, hanem azt, hogy engedelmes tanúi leszünk Istennek, erről beszélt Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Szentatya az Apostolok Cselekedeteiből vett szentleckéről elmélkedett homíliájában, azon belül is az engedelmességről. A pápa elmondta, hogy a keresztény élete az engedelmességben megnyilvánuló tanúságtétel, és ez az élet tele van rágalmakkal, szóbeszéddel, üldöztetéssel. Ahhoz viszont hogy Jézushoz hasonlóan az engedelmesség tanúi legyünk, imádkoznunk kell. Be kell ismerni, hogy bűnösök vagyunk, és kérnünk kell Istentől a kegyelmet, hogy ne ijedjünk meg, amikor üldöznek minket, amikor megrágalmaznak, mert az Úr azt mondta: amikor az ítélőszék elé visznek minket, a Szentlélek fogja megmondani, mit válaszoljunk.

[flowplayer id=”43591″]