Francia püspökök felhívása a labdarúgó Európa-bajnoksághoz: Legyetek sportszerűek!

A 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság (Eb) a 15. Európa-bajnokság, melyet június 10. és július 10. között Franciaországban rendeznek. Ez az első Eb, amelyen 24 csapat vesz részt, köztük hosszú idő után a magyar labdarúgó válogatott is. Franciaország – 1960 és 1984 után – harmadik alkalommal lesz házigazdája a kontinenstornának.

Békés örömmel éljétek a találkozók nagy pillanatait

A bajnokság nyitónapján, június 10-én pénteken a francia püspöki konferencia levélben köszöntötte a nagy sporteseményt: „Legyetek sportszerűek! – kérik a francia  püspökök a játékosoktól és szurkolóktól is. A levél a francia katolikusok nevében köszönti a versenyre érkezett focicsapatokat és a szurkolóknak azt kívánja, hogy „békés örömmel éljék meg a találkozók nagy pillanatait. A vendéglátó városokban a szurkolók a hitüknek megfelelően befogadó templomokra találnak, ezenkívül pedig az egyes plébániák különleges kezdeményezésekkel várják a  fiatalokat és a futball szerető embereket, hogy közösen élvezzék a játékot”.

Gyarapítsátok a szolidaritás lelkületét és a közösségi  szellemet

„A labdarúgó Európa-bajnokság – írják a francia püspökök – jelentős találkozó abból a szempontból is, hogy növelni szeretné a sportszerűséget, különösképpen is a szolidaritás lelkületét és a közösségi  szellemet, amire mindnyájunknak oly nagy szüksége van”. A francai püspökök közvetlenül kérik a játékosoktól, hogy „adjanak jó példát, kerüljék a fizikai durvaságokat, mert az  Európa-bajnokság akkor lesz igazán sikeres, ha nem kell használni a piros lapot és senkit ne kell kizárni a mérkőzések menetéből”.

Az ellenfelek legyenek barátokká

Végül a szurkolókhoz fordulva a francia püspökök levele azt ajánlja nekik, hogy „legyenek sportszerűek a fair play nevében és barátkozzanak egymással.  Az ellenfelek legyenek egymás barátaivá!”