Gazdaságosabb lesz fenntartani a 3-as metrót a szerelvények felújítása után. Erről beszélt a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke a köztévében. Gulyás Attila elmondta, hogy a felújított szerelvények csaknem 40 százalékkal fogyasztanak kevesebbet, mint a jelenlegi, még felújítás előtt álló metrókocsik. Hozzátette, hogy az első kocsit már tesztelik, szélsőséges helyzeteket próbálnak ki vele, és a tapasztalatok kedvezőek. Közben még a héten megérkezik a Moszkva melletti gyárból a második, teljesen újjáépített szerelvény. A járműveknek március végére kell megkapniuk a hatósági engedélyt, utána pedig havonta kettő érkezik majd. Mivel összesen harminchetet rendeltek, márciustól fokozatosan, nagyjából másfél év alatt cserélik le a jelenlegi kocsikat.
[flowplayer id=”29322″]