Gyakorlati segítséget ígérnek

[flowplayer id=”45056″]

Gyakorlati segítséget ígér a Washingtonban megrendezett keresztényüldözéssel foglalkozó konferencia nyilatkozata. Az eseményen résztvevők hitet tettek amellett, hogy széles körben tájékoztatják az embereket, a keresztényeket világszerte sújtó üldözésekről. Emellett megígérték, hogy tettekkel is segíteni fogják a szenvedő híveket. Mint arról korábban beszámoltunk, a négynapos konferencián többen is beszédet mondtak például Franklin Graham és Mike Pence amerikai alelnök is, aki szerint az amerikai kormány teljesen elkötelezett a fenyegetett keresztények megsegítése mellett. A találkozón 130 országból több mint 600-an vettek részt. Köztük volt Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője is.