50 millió forint értékű Béres Cseppet adományozott a Béres Alapítvány a daganatos betegekkel foglalkozó magyarországi szervezetek vezetőinek a rákellenes küzdelem világnapja alkalmából. Az átadón, melyet az Országos Onkológiai Intézetben tartottak, Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke elmondta, hogy az emberek nehezen gondolnak a rossz dolgokra, ha ugyanis egészségesek vagyunk, nem szeretünk arra gondolni, hogy betegek is lehetünk. Hangsúlyozta: bizonyos alkalmakkor viszont szembe kell nézni a problémákkal, ezért a rákellenes küzdelem világnapja egy olyan esemény, amely egy felkiáltójelet tud tenni mindenki szívébe, hogy vannak lehetőségeink, feladataink és kötelességeink, amiket meg kell tennünk. Végül a megelőzés fontosságáról beszélt, melyre a Béres Alapítvány kiemelt figyelmet szentel. A most átadott adományból többek között részesült az Országos Onkológiai Intézet, a rák ellen az emberért a holnapért alapítvány és a Rákbetegek Országos Szövetsége is.
[flowplayer id=”35769″]