Hálaadó szentmise Egerben

Január 6-án, vízkereszt ünnepén hálaadó szentmisét mutatott be Ternyák Csaba egri érsek püspökké szentelésének 25. évfordulóján, az egri bazilikában. Az érsekkel koncelebráltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai. A szentmise kezdetén Csizmadia István kanonok, a bazilika plébánosa jelentette be, hogy az ünnepi alkalomból Ferenc pápa is köszönti a főpásztort. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szintén méltatta Ternyák Csaba szolgálatát. A hálaadó szentmise kezdetén Ternyák Csaba köszönetet mondott Istennek, hogy megajándékozta a papi hivatás kegyelmével. Kifejtette, hogy hálával gondol Szent II. János Pál pápára, aki meghívta a püspöki életre, és akiben mindig példaképet, követendő embert, nagyszerű papi stílust ismert fel. Majd Benedek pápának is köszönetét fejezte ki, aki az egri érseki tisztségre kinevezte. Hozzátette, szintén hálával gondol Ferenc pápára is, aki levéllel köszöntötte a jubileumán. Homíliájában Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek elmondta, hogy a II. világháború után Ternyák Csaba volt az első magyar püspök, akit maga a pápa szentelt püspökké. „Hálát adunk azért a küldetésért, amelyet Ternyák Csaba kapott a szentelésben.” Méltatta Ternyák érsek hitoktatás, oktatás és nevelés terén végzett tevékenységét. Ugyancsak elismeréssel szólt az Egri Főegyházmegyében végzett munkájáról, az Érseki Látogatóközpont kialakításáról, a roma pasztorációról, az egyházmegyei találkozók szervezéséről is. Beszéde végén ezt kívánta: „Kísérje Csaba érsek szolgálatát Isten áldása és szentelő püspökének, Szent II. János Pál pápának segítő közbenjárása.”

[flowplayer id=”67311″]