Hét kérdés és hét válasz a diakonátusról – Az Egyház tanítása a diákonátusról

Hét kérdés és hét válasz a diakonátusról – a diákonusok vasárnapi jubileuma elé

A közelmúltban ismét a közvélemény érdeklődésének előterébe került a diakonátus témája. A kérdések és válaszok száma nem véletlen – utal az első hét diakónusra, akikről az Apostolok cselekedeteinek hatodik fejezete szól (ApCsel 6,1-6).

Mi a diakonátus?

Az egyházi rend szentségének első fokozata: a másik kettő az áldozópapság és a püspökség. Átmenetet képezhet a papság felé (átmeneti diakónus) illetve megmaradhat szolgálatnak az egyház liturgikus, lelkipásztori életében, karitatív műveiben (állandó diakónus). A Katolikus Egyház Katekizmusának 1554. pontja leszögezi, hogy „az isteni alapítású egyházi szolgálatot különböző rendekben gyakorolják azok, akiket már ősidőktől fogva püspököknek, áldozópapoknak, diákonusoknak hívnak. Az Egyház liturgiájában, Tanítóhivatalában és állandó gyakorlatában kifejezett katolikus tanítás a Krisztus papságában való szolgálati részvételnek két fokozatát ismeri: a püspökséget és az áldozópapságot. A diakonátus feladata az, hogy őket segítse és szolgálja. Ezért a mai szóhasználatban a sacerdos kifejezés a püspököket és a papokat jelöli, a diakónusokat nem. Mégis a katolikus tanítás az, hogy a három fokozatot – a papságban való részesedés fokozatait (püspökség és papság) és a szolgálat hivatalának fokozatát (diakonátus) – „ordinatiónak” nevezett szentségi cselekménnyel, azaz az egyházi rend szentségével adják át”. A Lumen gentium k. zsinati dokumentum, dogmatikus konstitúció kiemeli: a diakónusok a szolgálatra, nem pedig a papságra kapják a kézfeltételt.

Mikor alapították a diakonátust?

A diakónusok szogálata az egyházban az apostolok korában kezdődött. Már az egyházatyák is tesznek említést róla. Antiochiai Szent Ignác szerint egy részegyház nem képzelhető el püspök, pap és diakónus nélkül. Az V. századtól kezdve a diakonátus hanyatlásnak indult, majd a Trentói Zsinat (1545-1563) elrendelte az állandó diakonátus visszaállítását, de az előírás a gyakorlatban nem valósult meg.

Hogyan lesz valaki diakónus?

A diakonátusra jelentkezők alapos spirituális, tanbeli és pasztorális kiképzésben részesülnek a kánonjog szerint. A legalább ötéves képzés a teológiai tanulmányokon túl gyakorlati időt is magába foglal. A formáció nem zárul le a szenteléssel, hanem „Az állandó diakónusok életének és szolgálatának direktóriuma” szerint tovább tart. „A folyamatos képzést – mind az Egyház részéről, amely nyújtja, mind a diakónusok részéről, akik fogadják – úgy kell tekinteni, mint a vállalt hivatásos elkötelezettség igazságára alapuló kölcsönös jogot és kötelességet (63. pont)”.

Melyek a diakónus feladatai?

A II. Vatikáni Zsinat három területet jelöl meg: liturgia, hithirdetés és karitatív szolgálat. A diakónus így szolgálja Isten népét, közösségben a püspökkel és papjával. A Lumen Gentium k. zsinati dokumentum értelmében a diakónus feladata, ha az illetékes hatóság megbízza vele, hogy „ünnepélyesen kiszolgáltassa a keresztséget, őrizze és kiossza az Eucharisztiát, az Egyház nevében eskessen és megáldja a házasulókat; elvigye a szent Útravalót a haldoklóknak, Szentírást olvasson a híveknek, oktassa és buzdítsa a népet, vezesse a hívek istentiszteletét és imádságát, kiszolgáltassa a szentelményeket és temessen. A szeretet és a szolgálat feladataiban elmerülve emlékezzenek Szent Polikárp intelmére: „Irgalmasan és serényen éljetek az Úr igazsága szerint, aki mindenkinek szolgája lett” (29).

A diakónusra vonatkozik a cölibátus?

Az átmeneti diakonátusra csak nőtlen férfiak jelentkezhetnek, miután már betöltötték 23. életévüket. Az állandó diakonátusra nőtlen és nős megkeresztelt férfiakat egyaránt fel lehet szentelni. Azonban ha nőtlenek, a felszentelés után nem nősülhetnek és a megözvegyült állandó diakónusok sem házasodhatnak újra. Nőtlen jelöltet 25 éves korában szentelhetnek diakónussá, nős jelölt esetében 35 év az alsó korhatár és szükséges a hitvestárs előzetes beleegyezése.

Nők is lehetnek diakónusok?

A katolikus egyházban nincs női diakónia. Ferenc pápa, amikor idén május 12-én fogadta a női szerzetesrendek legfőbb elöljáróit tömörítő unió 800 képviselőjét, válaszolva egy szerzetesnő kérdésére bejelentette: hivatalos bizottságot kíván felállítani a női diakónus-szolgálat tanulmányozására, különös tekintettel az egyház kezdeti évszázadaira.

Az ősegyházban voltak női diakónusok?

Biztos források szerint a keleti egyházakban létezett a női diakónia. A „Didascalia apostolorum” k. harmadik századbeli szír keresztény értekezés utal női diakónusokra, akik a püspököknek, papoknak, diakónusoknak voltak alárendelve. Kisegítő szerepet töltöttek be a keresztény közösségek ellátásában, szervezésében. Nem jelentette azonban a férfi diakonátus női megfelelőjét.