Hétfői ülésnap a parlamentben

Az olimpiai pályázat visszavonásáról, az egészségügy finanszírozásáról, a kommunizmus áldozatairól, is beszéltek a képviselők az Országgyűlés hétfői ülésén. Közben a politikai pártok sajtótájékoztatókat tartottak. A Párbeszéd szerint a Fidesz-KDNP nem támogatja a szegénységben élők fűtési költéségét ezért ők a duplájára, hatmilliárd forintra emelnék a kormány szociális tűzifára fordított keretét, azonban a javaslatot a kormánypárti képviselők a Parlament Költségvetési bizottságának mai ülésén leszavazták. A Párbeszéd ezért folytatja a tűzifa osztást vidéken. Szakács László az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta: arra sürgetik a Fideszt, hogy támogassa annak a vizsgálóbizottságnak a létrejöttét, amely a Matolcsy György jegybankelnök által leírt, az ország pénzügyi rendszere elleni támadást vizsgálná. Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt elnöke pedig arról beszélt, hogy tisztába kellene tenni a magyar ügynökakták ügyét és növelni a nyilvánosság körét. Az LMP társelnöke, Szél Bernadett pedig értékelte a legfrissebb KSH adatokat. Szerinte a statisztikák bűvölése helyett a munkaerőhiány kezelésével kellene foglalkoznia a kormánynak: valódi béremeléssel, és a munkaerő képzettségének növelésével.

[flowplayer id=”38009″]