Hétvégén indul a tavaszi Nyitott Balaton programsorozat

Idén is megszervezték a tavaszi Nyitott Balaton programsorozatot, amelynek keretében az üdülőrégió 246 vállalkozása olyan szolgáltatásokat nyújt május 1-16 között, amelyek korábban szinte csak nyáron voltak elérhetők – tájékoztatta Varga Dani Barbara, a Magyar Turizmus Zrt. regionális irodájának igazgatója az MTI-t szerdán.

A kezdeményezés célja megmutatni, hogy a Balaton régió nemcsak nyáron lehet vonzó a turisták számára, hanem tavasszal és ősszel is, hiszen egyebek közt olyan lehetőségeket kínál ilyenkor is, mint a kerékpártúrák, gyalogtúrák, nordic walking, vízi sportok, gasztronómiai- és zenés élmények, gyermekprogramok. Az akció ideje alatt több rendezvény zajlik, például palacsintafesztivál, teljesítménytúra, bortriatlon, várfesztivál, fröccshajó, pálinka piknik, bodza napok, kincskereső játék. (További részletek a www.nyitottbalaton.hu oldalon olvashatók.)

Az egész régióra kiterjedő programsorozatot a Balatoni Regionális TDM Szövetség és a Magyar Turizmus Zrt. regionális irodája szervezte meg a helyi és térségi TDM szervezetekkel karöltve.

Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke a tavaly indult kezdeményezéssel kapcsolatban kifejtette, nem a nyári szezont kell meghosszabbítani az üdülőrégióban, hanem teljesen más szezonokat kialakítani az aktív pihenésre, a biciklizésre, a horgászatra és a gasztronómiára építve. Ehhez le kell rombolni a régi beidegződéseket is – tette hozzá.