Budapest, 2016. március 9.
Pintér Sándor belügyminiszter sajtótájékoztatót tart az Országházban 2016. március 9-én. A kormány az egész ország területére kihirdette a migrációs válsághelyzetet.
MTI Fotó: Kovács Tamás
A kormány az egész ország területére kihirdeti a migrációs válsághelyzetet – jelentette be szerdán Budapesten Pintér Sándor belügyminiszter.
Elmondta: szerdán 0 órától Szlovénia, Horvátország és Szerbia is rendkívüli intézkedéseket vezetett be határain. Ezen országok már a schengeni elvárásoknak megfelelően engedik be a határaihoz érkezőket, vagyis a belépőknek érvényes útlevéllel és vízummal kell rendelkezniük.
Nem tudható, hogy ez milyen reakciókat vált ki azon menekültekből, illegális migránsokból, akik már ezekben az országokban tartózkodnak – indokolta a miniszter a határok megerősítését, a migrációs válsághelyzet kihirdetését.