Indiai tűzvész: a pápa részvéttávirata az áldozatokért

Ferenc pápa fájdalommal értesült a dél-indiai templomtűz tragédiájáról, amelynek hétfőig már 112 halálos áldozatáról tudunk. A pápa államtitkára, Pietro Parolin bíboros aláírásával táviratban fejezte ki részvétét a tűzvészben elhunyt áldozatok hozzátartozóinak és a sebesülteknek. Imádkozik a tragédiában érintett valamennyi személyért illetve a mentésben résztvevőkért. A pápa az egész indiai nemzetre Isten erőt és békét adó áldását kéri.

A tragédia okai és következményei

Vasárnapra virradóan Kerala államban egy zsúfolásig megtelt hindu templom lángba borult a tengerparti Paravúr városba, miután egy petárdából kipattanó szikra meggyújtotta azokat a rakétákat, amelyek a hindu újév, a Visu ünnepére voltak bekészítve az épületben. A templomot hatalmas robbanás rázta meg, és percek alatt elborították a lángok, csapdába ejtve a bennlévőket. Az ügyben negyven ember ellen emeltek vádat, többek között a templom tisztségviselői ellen, mert kormányzati engedély nélkül készültek a tűzijátékra. Az engedélyt éppen a biztonsági kockázatok miatt tagadták meg tőlük. A halálos áldozatok száma tovább emelkedhet, mert az állam különböző kórházaiban 350 ember életéért küzdenek az orvosok. Indiában a templomokban gyakoriak a tűzesetek, illetve az olyan tömegszerencsétlenségek, amelyekben az emberek agyontapossák egymást, mert egyrészt enyhék a biztonsági előírások, másrészt sokszor még ezeket sem tartják be (MTI).

Az indiai miniszterelnök, Narenda Mori bejelentette, hogy 200 ezer rúpiát (kb. 826 ezer forint) utalnak ki minden olyan családnak, ahol a tűzben meghalt valaki, illetve 50 ezret (206 ezer forint) azoknak, ahol az egyik családtag megsebesült.

(gá)