Iraki érsek az olasz parlamenthez: a népirtást elismerve segítetek nekünk!

„Személyesen kérem az olasz kormány segítségét, hogy hivatalosan elismerve a nálunk történt népirtást, mindenki visszatérhessen a hazájába és élhessen a saját földjén”. Ezekkel a szavakkal társul Petros Mouche, Moszul szír-katolikus érseke a Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi katolikus segélyszervezet kezdeményezéséhez, mely azt kéri az olasz politikai intézményrendszertől, hogy ismerje el népirtásnak az Isis által Irakban és Szíriában a vallási kisebbségek ellen elkövetett szörnyűségeit.

Az olasz parlamentben az elmúlt napokban mintegy száz képviselő támogatásával nyújtották be a népirtás kimondását kezdeményező indítványt, mind a parlament mind a szenátus elé beterjesztve azt,  melyet Jean Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke is támogat a maga részéről.

„Hálát adok az Istennek, hogy oly sok személy és intézmény végre támogatja a közösségeink elleni támadás népirtásként való elismerését” – jelentette ki a moszuli érsek. Június 10-én volt éppen a második évfordulója annak a szomorú eseménynek, hogy az úgynevezett Iszlám Állam elfoglalta Moszult. Két hónappal a második legnagyobb iraki város bevétele után 2014. augusztus hatodika éjjelén a ninivei síkságon elfoglaltak 13 keresztény falut. Attól kezdve a falvak 50 ezer lelket számláló közössége, mely egyharmada a világ összes szír-katolikus keresztényének, most menekültként és földönfutóként él. Hogy az életünket megmentsük és a hitünket megtartsuk, otthagytunk mindenünket, házainkat és földjeinket… – számol be a moszuli érsek a drámai napokról – mígnem a dzsihadisták földig lerombolták történelmi, keresztény vallási és kulturális örökségünket. Ez számunkra egy valóságos népirtás”. Petros Mouche, Moszul szír-katolikus érseke kifejtette, hogy a megtörtént vérengzések népirtásként való elismerése az európai országok részéről azt eredményezi, hogy az iraki kormányra ezzel nyomást lehet gyakorolni, hogy fordítson nagyobb figyelmet az országban megmaradt keresztény kisebbség megvédésére. Az elismerés pedig ahhoz is hatékonyan hozzájárulhatna, hogy a még az Isis fennhatósága alatt lévő területeket mihamarabb felszabadítsák a terroristáktól.