Törvényjavaslatban kezdeményezi az LMP, hogy 2020-tól a boltokban ne lehessen műanyag zacskókat, reklámtáskákat forgalmazni, helyette olyan fenntartható anyagokból készüljenek ezek a termékek, mint például a vászon, vagy a szövet. Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt elnökségének titkára szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, az emberiség életmódja egyre fenntarthatatlanabb, amit egyebek mellett az is mutat, hogy idén már augusztus első napjára esik a globális túlfogyasztás napja. Ez azt jelenti, hogy az emberiség ebben az évben mára felélte azokat az erőforrásokat, amelyeket a Föld egész évben fenntarthatóan meg tud termelni – fejtette ki, majd hozzátette, ebből is látszik, hogy a környezetvédelem nem egy divatirányzat, hanem a kor legnagyobb problémájának egyetlen helyes megoldási stratégiája.
[flowplayer id=”84649″]