Jézussal találkozni

Urunk színeváltozásának ünnepén, a déli Úrangyala elimádkozása előtt Ferenc pápa a Tábor-hegyi jelenet evangéliumi üzenetéről beszélt. Úr színeváltozásának eseménye egy reményteljes üzenetet közöl velünk, arra hív minket, hogy találkozzunk Jézussal, és álljunk testvéreink szolgálatára. Az, hogy a tanítványok felfelé haladnak a Tábor-hegy felé, annak végiggondolására késztet minket, mennyire fontos, hogy elszakadjunk az e világi dolgoktól. A színeváltozás csodás tapasztalata után pedig a tanítványok az Úrral való találkozásban átalakult szemmel és szívvel lementek a hegyről – mondta. A pápa a melegben a nyaralókra is gondolt. Máriára bízzuk mindenkinek a nyaralását, hogy az nyugodt és jótékony hatású legyen, s főképpen mindazoknak a nyarát, akik nem nyaralhatnak, mert akadályt jelent a koruk, az egészségi állapotuk, a munkájuk, a szűkös anyagi helyzetük vagy más nehézség, hogy a nyaruk pihentető időszak legyen, azt barátok jelenléte és örömteli pillanatok kísérjék – mondta. Az Úrangyala elimádkozása után szokásához híven köszöntötte a megjelent zarándokokat, különösen a fiatalok csoportjait.

[flowplayer id=”52976″]