A katolikus agrártermelőket és a pugliai XI. Piusz-szeminárium közösségét fogadta Ferenc pápa a Vatikánban. Az agrártermelőkhöz intézett beszédében a pápa arról beszélt, hogyan lehet keresztényként jelen lenni a mezőgazdaságban. A Szentatya azt mondta, hogy igazságosságra kell törekedni, hogy a kistermelők hangja se vesszen el a profitorientált ágazatban, amely megfelelő politikai, országos és nemzetközi intézkedésekkel helyes irányba terelhető. A XI. Piusz Pugliai Regionális Pápai Szeminárium 300 fős közösségéhez fordulva a Szentatya a papnövendékek összetartozásáról szólt az Úrral, az egyházzal és Isten Országával. Azt mondta legyenek kapcsolatban egymással, és mindenkivel, akivel életük során találkoznak. Építsenek közösséget, és közvetítsék Isten irgalmát mindenkinek. Így ugyanis megízlelik a testvériség szépségét, és képesek lesznek a megbocsátásra a kis és nagy dolgokban egyaránt.
[flowplayer id=”32653″]