Katolikus iskolanegyed Tamásiban

Katolikus iskolanegyed épül a Tolna megyei Tamásiban, erre a Pécsi Egyházmegye a következő években kétmilliárd forintot fordít. A tervezett fejlesztésekről Udvardy György megyéspüspök és Porga Ferenc, a város polgármestere hétfőn írt alá együttműködési megállapodást. A szerződés szerint a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnáziumot fenntartó egyházmegye 2018 végéig, 200 millió forintot fordít fejlesztésre az intézményben. A középtávú terv szerint mintegy kétmilliárd forintos beruházással bővítik a kollégiumot, iskolaépületeket, sportpályákat, szaktantermeket illetve kápolnát építenek a gimnázium mellé. Udvardy György megyéspüspök a fejlesztéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: arra számítanak, hogy nőni fog a tamási katolikus iskolába járó diákok száma.

[flowplayer id=”62636″]