A fiatalokat is élvezetes előadásokkal várják a III. Keresztény Színházi Fesztiválon május 20. és 26. között – mondta el Dörner György, az Újszínház igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Az igazgató kiemelte: a korábbi rendezvényeket jellemzően az idősebb korosztály látogatta, de a színház kötelezőnek érzi, hogy nyisson az ifjúság felé. Ezt szeretnék demonstrálni többek között azzal, hogy a fesztivált nyitó A királynő aranyból van című, Stuart Máriáról szóló előadás főszerepében a színház egyik legfiatalabb művésze, Koncz Andrea lép színpadra.
Az Újszínház és a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplom mellett az idén a Nemzeti Színházban és a RAM Colosseumban is zajlanak majd programok.
A fesztiválon a budapesti Nemzeti Színházban mutatja be a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Orbán János Dénes A magyar Faust című darabját Árkosi Árpád rendezésében május 23-án, ugyanezen a napon az Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban a nyíregyházi Cantemus gyermekkórus koncertjére várják a közönséget.
A RAM Colosseumban május 25-én az ExperiDance Én, Leonardo – A fény születése című produkcióját, a lengyel Teatr A elnevezésű társulat Apokalipszis című előadását pedig az Újszínházban tekintheti meg a közönség – hívta fel a figyelmet egyes programokra az igazgató.