K&H: a fiatalok 33 százaléka elégedett pénzügyi helyzetével

A városi fiatalok a korábbi negyedévnél kevésbé voltak elégedettek jelenlegi helyzetükkel az első negyedévben, mint a megelőzőben, kilátásaikat azonban optimistábban ítélték meg –  derül ki a K&H első negyedéves, 19-29 éves fiatalok elégedettségét mérő jóléti index felméréséből.
A megkérdezettek 33 százaléka volt elégedett pénzügyi helyzetével és lakhatási körülményeivel 2016 első negyedévében, arányuk csökkent  az előző negyedévben mért 37 százalékhoz képest, és szinte megegyezett az előző év azonos időszaki 34 százalékkal.
Leginkább a diákok voltak elégedettek (47 százalék), míg ez az arány a munkanélküliek körében 16, az aktív keresők között pedig 28 százalék volt.
A megkérdezettek 75 százaléka bízott abban, hogy az életük a közeljövőben pozitívan  változik, 2015 negyedik negyedévében még csak a megkérdezett fiatalok 73,5 százaléka tekintett optimistán a jövőbe, 2015 első negyedévéhez alig változott a helyzet, akkor 75,7 százalékot tett ki a bizakodóak aránya.
A fiatalok érvényesülési lehetőségeinek vizsgálatánál 2015 első negyedévében még a megkérdezettek 53 százaléka, a tavalyi utolsó negyedévében 45 százaléka, 2016 első negyedévében pedig már csak 41 százaléka szerint romlottak lehetőségeik az elmúlt egy évben.
A megkérdezettek 33 százaléka bízik abban, hogy a jövőben jobban tud majd érvényesülni, ez jelentős javulást mutat az előző év azonos időszakához és az előző negyedévhez képest is, akkor a fiataloknak csupán a 26, illetve 30 százaléka bízott jövőbeni érvényesülésében.
A K&H jóléti indexe negyedévente vizsgálja a fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait, kitér többek között a lakhatásra, munkára, előrelépési lehetőségekre, oktatásra és a családra is.
A Free Association által végzett kutatásban 300, 19-29 éves fiatal vesz részt, akik a magyarországi városi lakosságot reprezentálták nem, korcsoport, régió, település típus és iskolai végzettség alapján. A jóléti index 2016 első negyedévében 8 ponton áll, ami a 2015 negyedik negyedévében mért 11 ponthoz képest csökkenést, az előző év azonos időszakához képest azonban minimális emelkedést jelent, akkor az index 7 ponton állt.