Kiderült mi okozta a fertőzést

A laboratóriumi vizsgálatok eredményei szerint calici vírus okozta a négy szombathelyi iskola diákjainak fertőzését, amely gyomor- és bélrendszeri panaszokat okozott – tájékoztatta Stánitz Éva megyei tisztifőorvos szerdán az MTI-t. A közleményben emlékeztettek: múlt csütörtöktől 338 diák betegedett meg, két tanuló került kórházba enyhe kiszáradási tünetekkel. Az eset miatt vizsgálatot folytat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is. Korábban közölték: mintákat vettek az érintett főzőkonyhán készített ételekből, a felhasznált alapanyagokból, tisztító- és fertőtlenítőszerekből. A Vas Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a minták laboratóriumi vizsgálata még tart, az eredményről később tájékoztatnak. Illetve a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával is vizsgálja az elmúlt héten történt tömeges megbetegedés körülményeit – közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense.

[flowplayer id=”88009″]