Távozik az LMP-ből, így a frakcióból is kilép Szél Bernadett korábbi társelnök – a politikus ezt Facebook-oldalán közölte hétfőn. Ugyancsak távozik az LMP frakciójából Szabó Szabolcs, aki a pártnak nem volt tagja. Ő szintén a közösségi oldalán jelentette ezt be. A frakció így hatfős lesz. Szél Bernadett a bejegyzésben mindössze annyi indoklást írt, hogy váltania kell, mert az általa képviselni kívánt politika csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha kölcsönös megbecsülés mellett elválnak egymástól. Az LMP közleményben kommentálta a bejelentést, amelyben azt írták, sajnálattal veszik tudomásul Szél Bernadett döntését.
[flowplayer id=”87787″]