Konferencia a teremtésvédelemről

Konferenciát tartott a KDNP Protestáns Műhelye pénteken, a Budapest-fasori evangélikus gimnázium dísztermében. A műhelykonferencia témája: spirituális, empirikus és gyakorlati hangsúlyok a teremtésvédelemben – mit tehetünk még? A témát kiváló előadók mutatták be. Többek között Dr. Békefy Lajos szociáletikus, Loksa Gábor meteorológus, valamint Szalay László Pál református lelkész. Dr. Birkás Antal, a KDNP PM elnöke bemutatta a műhely működését. Elmondta, hogy olyan fontos témákat vitatnak meg, mint például a teremtésvédelem, a migráció, vagy a keresztényüldözés, valamint fontos céljuknak nevezte a közösségépítést. Az elnök köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy keresztény emberként közös felelősségünk van a teremtésvédelemben, majd köszönetét fejezte ki a gimnázium igazgatójának, a helyszín biztosítása miatt. A konferencia egy kerekasztal-beszélgetéssel zárult, a várható legerősebb ökológiai kihívásokról és a lehetséges teendőkről.

[flowplayer id=”40614″]