Egyiptomi apostoli utazásáról beszélt Ferenc pápa a szerdai audiencián. A Szentatya köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért, és az egész egyiptomi népnek azért a szeretetért, amivel végigkísérték látogatását. A pápa elmondta, hogy a helyi hatóságok sokat tettek azért, hogy valóban a béke jele legyen ez az út. A Szentatya végig járta egyiptomi látogatásának főbb állomásait. Elmondta, hogy amikor az Al-Azhar Egyetemet meglátogatta, akkor két távlat volt előtte: a keresztény és a muzulmán párbeszéd, valamint a béke előmozdítása. Arról is beszélt, hogy nagy élmény volt számára, amikor beszédet tartott a békekonferencián, hiszen elmondhatta, hogy milyen értékes az egyiptomi föld, hogy az ország az ősi civilizáció kincse, és hogy a béke a nevelésen és az oktatáson keresztül valósul meg, ami az Istennel való kapcsolatot is magában foglalja. A pápa örömének adott hangot, hogy találkozhatott a katolikus hívekkel és szentmisét mutathatott be nekik, ahol megtapasztalhatták a feltámadt Krisztus jelenlétét. A papokkal való találkozásról az egyházfő elmondta, hogy nagy vigasznak tartja, hogy nagyon sok papnövendék van Egyiptomban, ők ugyanis a só és a világosság azon a földön. Végül a Szentatya újra megköszönte apostoli utazását, a Názáreti Szent Család áldását kérte, hogy védelmezzék az egyiptomi népet, és adják meg nekik a béke ajándékát és minden jót az életben. A pápa az audiencia végén köszöntötte a számos országból összegyűlt zarándokokat, külön érdekesség, hogy az esemény előtt és után a kecskeméti kórus közreműködésével magyar egyházi énekek és dalok csendültek fel.
[flowplayer id=”43926″]