Közös segítség Libanonnak

450 ezer euróval támogatják a magyar, a cseh, a horvát, a lengyel és a szlovák katolikus püspöki konferenciák a Libanoni Karitász munkáját. A támogatásról sajtótájékoztatón számoltak be hétfőn, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia székházában, amelynek végén aláírták a megállapodást. A karitász 42 éve van jelen Libanonban, amely az egyház egyetlen hivatalos szervezete is az országban. Paul Karam, a segélyszervezet libanoni vezetője elmondta, az országnak 4,5 millió lakosa van és mintegy 1 millió 800 ezer menekültet lát el, amelyek közül 140 ezer szíriai állampolgár. Ez gazdasági szempontból is nagy terhet ró Libanonra. A támogatásból elsősorban egészségügyi szolgáltatásokat, valamint lakhatást és élelmet biztosítanak majd a menekülteknek és azoknak a helyi lakosoknak, akik a menekültválság miatt egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek. Valamint az oktatási intézményekre is fordítanak bizonyos összeget, hogy azok a gyerekek, akik nappal dolgozni kényszerülnek, este iskolába járhassanak. Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek elmondta, a visegrádi országok és Horvátország püspöki konferenciájának képviselői októberi találkozójukon döntöttek a közös segítségnyújtásról.

[flowplayer id=”64448″]