Közzétették Ferenc pápa április 20. és május 27. közötti programjait. Az eseményeket a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala osztotta meg a hívekkel. Április 28-án és 29-én kerül sora Szentatya egyiptomi apostoli látogatására. Érdekesség, hogy Ferenc pápa annak ellenére is elutazik az országba, hogy két héttel ezelőtt merényleteket hajtottak végre a kopt közösség ellen Tanta és Alexandria városában. A pápa ugyanis apostoli látogatásával ki szeretné fejezni a jövőbe vetett reményét és példát akar adni mindenkinek a helyes életszemléletre. Május 7-én, Húsvét IV. vasárnapján délelőtt negyed 10-kor a Szentatya szentmisét mutat be a Szent Péter bazilikában, mely során papokat szentel. Május 12-én és 13-án pedig két napos apostoli látogatásra Fatimába utazik, a jelenések centenáriuma alkalmából. Május 27-én szombaton pedig a pápa lelkipásztori látogatást tesz Genovába, melynek programját már korábban közzé tették. Az utazás fő eseménye a délutáni fél hatkor kezdődő szentmise lesz. A pápa egyébként már több olasz nagyvárost is meglátogatott idén március 25-i Milánóban tett látogatást, de korábban járt már Nápolyban, Torinóban, Firenzében és a szardíniai Cagliariban is.
[flowplayer id=”42836″]