Közzétették Ferenc pápa Milánói programját

Közzétették Ferenc pápa milánói apostoli látogatásának programját. Angelo Scola bíboros, Milánó érseke szerint a program központjában a 15 órakor, a Monza Parkban bemutatott szentmise áll. A bíboros külön imádságot írt és tett közzé a pápalátogatásra. Egy hivatalos videót is bemutattak az esemény kapcsán, mely a Szentatyát váró emberekről szól, ezt láthatják most. Ferenc pápa előreláthatólag 8 órakor érkezik a Milánói repülőtérre, majd több magánjellegű találkozón vesz részt. Ellátogat a város szegénynegyedébe, bemegy néhány lakásba és találkozik az ott lakókkal. 10 órakor a Milánói Dómban találkozik a szerzetesrendek képviselőivel, szentségimádáson vesz részt, és imádkozik Borromeo Szent Károly ereklyéi előtt, majd a Dóm téren elimádkozza az Úrangyalát. Egy börtönbe is ellátogat a Szentatya, találkozik a fogvatartottakkal, bemegy a cellákba, majd 100 rab társaságában ebédel. 15.00 órakor szentmisét mutat be, ahová rengeteg zarándokot várnak. 17.30-kor a San Siro-Meazza stadionban találkozik bérmálkozókkal, hitoktatókkal, bérmaszülőkkel és családokkal. Végül 18 órakor hagyja el a stadiont és visszaindul Rómába.

[flowplayer id=”38097″]