Az irgalmasság művei szorosan kapcsolódnak a „spirituális érzékszervekhez” – mondta a pápa, majd idézett a Katolikus Egyház Katekizmusából: Limai Szent Róza, amikor anyja szemrehányást tett neki amiatt, hogy a házba szegényeket és betegeket fogadott be, így válaszolt: „Krisztusnak jó illata vagyunk, amikor a szegényeknek és betegeknek szolgálunk” (2449).

A pápa felidézte Jézus és a házasságtörő asszony evangéliumi példabeszédét, amely mindig nagy hatással van rá. Az Úr, „mulasztást” követett el a törvénnyel szemben, mert nem ítélte el az asszonyt. Új teret nyitott: a „nem elítélés” terét, megnyitva a bűnös előtt a megtérés lehetőségét.

A gyóntatószék az a hely, ahol az igazság szabaddá tesz bennünket

A Katolikus Egyház Katekizmusa megállapítja, hogy a pap Isten bűnös iránti irgalmas szeretetének jele és eszköze (1466).

A papok ne legyenek önreflexívek, autoreferenciálisak. Senki sem a csavarhúzót és a kalapácsot nézi, hanem a képet, amelyet jól felrögzítettek – magyarázta a pápa egy hasonlattal a tanítást. A papok a gyóntatószékben jelek és eszközök: általuk valósul meg Isten és a gyónó ölelése, mint atya és gyermeke között. Legyenek mindig készségesek, töltsék be közvetítő szerepüket. Ennek illusztrálására Ferenc pápa felidézte, hogy Argentínában volt egy Cullen nevű atya, aki a gyóntatószékben vagy a fiúk kilukadt focilabdáját javította, vagy egy nagy kínai szótárt tanulmányozott. Véleménye szerint, ha az emberek látták, hogy ilyen fölösleges dolgokkal foglalkozik és ilyen sokáig, akkor ezt gondolják: „odamehetek ehhez a paphoz, mert látszik, hogy nincs semmi tennivalója”. Készséges volt és ez a lényeges – mondta a pápa, két tanácsot adva a papoknak: ne legyenek ítélő bírák és ne kíváncsiskodjanak.

Az irgalmasság műveinek társadalmi dimenziója

A pápa arra buzdította a papokat, hogy elmélkedjenek el az evangéliumok utolsó sorairól. Azokban az Úr maga határozza meg az összefüggést a között, amit kaptunk, és amit adnunk kell. Ezeket a végkövetkeztetéseket az „irgalmasság műveiként” értelmezhetjük.

Máténál olvassuk, hogy az Úr elküldi apostolait a világ minden népéhez és így szól hozzájuk: „tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,20).

Márk azzal fejezi be az evangéliumot, hogy az Úr az apostolokkal volt munkájukban, tanításukat csodákkal kísérte és igazolta (vö. 16,17-18).

Lukács az Apostolok cselekedeteivel folytatja evangéliumát, elbeszélve, hogy hogyan hajtják végre műveiket a Szentlélek vezetésével.

János utolsó sorai arról szólnak, hogy „Jézus még sok egyebet is tett”. Tettei nem puszta tények, hanem jelek, amelyek szeretetéről és irgalmasságáról tanúskodnak mindannyiunk számára.