Lemond vagyonáról a Facebook vezére

Megválik vagyonától a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg. Kedden este éppen a közösségi oldalon jelentette be, hogy létrehozott egy jótékonysági szervezetet, és ennek a javára utalja majd élete végéig a Facebook részvényeinek 99 százalékát. Ez jelenleg mintegy 45 milliárd dollárt, vagyis 13 ezer milliárd forintot jelent. Az adományozási fogadalmát a világ leggazdagabb emberei is aláírták, vagyis ők is vállalták, hogy a végakaratukban jótékonysági célokra fordítják majd a vagyonuk több, mint felét. Többek között Bill Gates, a Microsoft alapítója, és Arnold Schwarzenegger is megfogadta. A Facebook alapítójának jótékonysági szervezete egyébként egyebek mellett az egészségügy, a személyre szabott oktatás, az internet-hozzáférés és a közösségépítés problémáival foglalkozik.