Lengyel-magyar ifjúsági találkozót és kegyképkoronázást tartanak

Lengyel-magyar ifjúsági találkozót és kegyképkoronázást tartanak a budapesti Szent István-bazilikában június 30-án. A találkozón Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentmise keretében megkoronázza a czestochowai Fekete Madonna kegykép Szent István-bazilikában lévő másolatát. Az eredeti képet ugyanis 300 évvel ezelőtt koronázta meg XI. Kelemen pápa. De ifjúsági találkozót is tartanak a Szent István téren koncertekkel, táncházzal. Csúcs Lászlóné lengyel nemzetiségi szószóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendezvényre több száz fiatal érkezik Lengyelországból. A kegyképről pedig úgy fogalmazott, hogy nemcsak a lengyelek számára fontos jelkép, hanem a magyar-lengyel kapcsolatokban is lényeges kötelék. Hiteles másolatát pedig 2011-ben ajándékozták a czestochowai pálosok a Szent István-bazilikának. Snell György a bazilika plébánosa szerint pedig a kegyképkoronázás jó alkalom a két nép kapcsolatának erősítésére.

[flowplayer id=”48697″]