Magyar politikus is lehet az Egyesült Államok elnöke

Egy magyar származású férfi is indul az amerikai elnökválasztáson. Zoltán István a Transzhumanista Párt színeiben méretteti meg magát – tudta meg a BBC. A magyar származású politikus egy sárga iskolabuszból átalakított, a halhatatlanság buszának nevezett járművel kampányol az Egyesült Államokban. Így hirdeti, hogy szerintük a technológiai fejlődés elhozza az emberi szellem és az emberi test olyan átalakulását, amely legyőzheti a halált is. Zoltán István a BBC-nek azt mondta, hogy gyűlöli a háborút, és minden módon küzd majd ellene, és szerinte a jövőben annyira fejlődik majd a technológia, hogy az emberek munkáját folyamatosan átveszik majd a robotok, így akár elképzelhető az is, hogy a jövőben az Egyesült Államok első embere is egy robot lesz majd. A mostani, még emberek közötti választást 2016. november 8-án tartják majd.