Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter úgy véli, hogy a visegrádi csoport (V4) közös erővel egy tábort létesíthetne Magyarországon, amelyben először regisztrálnák, majd elosztanák a menedékkérőket.
„A tábor, mint hivatalos téma, egyelőre még nem került napirendre, de szeretném előterjeszteni a kormányban” – mondta Stropnicky abban az interjúban, amelyet szombaton közölt a Právo című független cseh baloldali napilap.
Jelenleg Csehország tölti be a V4-ek soros elnöki tisztségét, és Prága ennek alapján kezdeményez közös lépéseket a migrációs válság megoldása érdekében.
„A visegrádi négyes elnöklő országa vagyunk. Véleményem szerint jó lenne felajánlani a magyaroknak, hogy közös erővel egy tábort létesíthetnénk. Ezt azt jelenti, hogy egyikünk biztosítaná az ellátást, a másik a védelmet, megint más az orvosokat, az ágyakat”
– fejtette ki elképzelését a cseh védelmi miniszter.
Úgy vélte: ez egy nagy tábor lehetne, ahol a menekülteket regisztrálhatnák, hogy megállapítsák, honnan jönnek, és elosztanák őket olyan helyekre, ahol esély van alkalmazásukra.
„A magyarokkal tartjuk a kapcsolatot. Egyelőre főleg az alapvető anyagi dolgok hiányzanak nekik, olyanok, mint az egyszerű kamionok, tábori konyhák vagy építőipari gépek, mert a kerítést egészen a román határra áthúzzák”
– mondta a miniszter. A magyarok most pontosítják, hogy mire lenne szükségük – tette hozzá.
Josef Becvár, a cseh hadsereg vezérkari főnöke pénteken a közép-morvaországi Libavában azt közölte, hogy Csehország húsz katonát, közlekedési eszközöket, tábori konyhát és egy földfúrót küld Magyarországra, hogy segítsen megoldani az illegális bevándorlással összefüggő gondokat.
Stropnicky a szombaton megjelent interjúban azt mondta, hogy várhatóan néhány tucat, mintegy ötven cseh katona menne Magyarországra.
A cseh katonák és a műszaki eszközök várhatóan október 15-től mintegy két hónapig lesznek Magyarországon – mondta Becvár.
Csehország korábban a menekültválsággal kapcsolatban már 50 darab nagy befogadóképességű katonai sátort is küldött Magyarországra.
A cseh katonák és műszaki eszközök Magyarországra küldésének konkrét feltételeiről a két ország hadseregének képviselői október elsején egyeztetnek – mondta a vezérkari főnök. Josef Becvár megjegyezte, hogy Magyarországon keresztül rendkívül nagy számú menekült halad át Nyugat-Európa felé, ezért az országnak szüksége van segítségre.
A magyar-szerb határon felépült határzárral kapcsolatban Stropnicky leszögezte: „bár nem vagyok híve a kerítéseknek és a falaknak, megértem a magyarokat, hogy ilyen, aránylag kemény” intézkedést hoztak.