Elkezdődött a dunai és a tiszai jégtörő hajók melegen tartása. Készenlétben állnak, hogy bármikor bevethetők legyenek, ha jégzajlás van a folyókon – ezt mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese az inforádiónak. A Dunán nyolc hajót, a Tiszán 12 hajót tartanak melegen, vagyis ebben az időszakban folyamatosan van rajtuk személyzet, akik minden nap ellenőrzik az eszközöket és a berendezéseket. Láng István hozzátette, a cél, hogy a víz egyben fagyjon meg. Ilyen esetben nincs dolguk. Ha azonban a jég feltorlódik, be kell vetni a hajókat. Az eddigi legnagyobb jégzajlás 2012-ben volt. Akkor a teljes hajóparkot be kellett vetni a Tiszán és a Dunán is.