Még nincs influenzajárvány

A téli szünet után lehetnek tömeges megbetegedések. Legalábbis az ÁNTSZ szakemberei szerint. Azt mondják, hogy akkor támadhat a vírus, amikor a gyerekek visszatérnek az iskolába. Ott pedig egymást, otthon pedig a családjukat is megfertőzhetik. A szakemberek ezért arra számítanak, hogy január végén, február elején indul a járvány, ezért még most sem késő védőoltást kérni. A háziorvosokhoz a múlt héten 8300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel, vagyis magas lázzal és végtagfájdalommal, de a vírust alig pár embernél mutatták ki. A doktorok szerint a védőoltás mellett úgy is védekezhetünk a betegség ellen, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt eszünk és gyakran megmossuk a kezeinket.