Megkezdték a görög szigetek kiürítését

Megkezdték a görög szigetek kiürítését, miután éjfélkor életbe lépett az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás. Leszbosz szigeténél még vasárnap este befejeződött a beszállás a háromezer fő befogadására alkalmas kompra, amely az egyik legnagyobb hajó Görögországban, de úgy tudni, még mindig nem indították útnak a szigetről. A migránsok így már több mint 12 órája vesztegelnek rajta. Közben tudósítók arra figyelmeztetnek: az észak-görögországi befogadóközpontok már jelenleg sem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani a migránsok számára. Nyissátok meg a határokat! Ezzel a táblával tüntettek reggel a sínekre fekve a migránsok Idomeninél. Ugyanis több ezren várakoznak továbbra is a görög-macedón határnál. Szakértők szerint kérdéses, hogy a görög hatóságok hogyan tudják majd ellátni az újabb tömeget.