Megmozdulások Európában

Nemcsak Magyarországon tüntettek május elsején, hanem Európa számos más pontján is, például Németországban több százezren vettek részt a szakszervezetek felvonulásain, amelyeken mindenekelőtt a munkavállalói jogok erősítését követelték. A szervezetek közleménye szerint a csaknem 500 demonstráción 340 ezren vonultak utcára. A Szolidaritás, sokszínűség, igazságosság mottóval meghirdetett tüntetések szónokai kiemelték a digitalizáció jelentőségét, rámutatva, hogy az informatikai újítások terjedése és az értékteremtés egyre több ágazatot elérő automatizálása milliók életét változtatja meg. De utcára vonultak a munka ünnepe alkalmából Moszkvában is, több, mint 130ezer demonstráló lepte el a Vörös teret kedden. A felvonulók plakátjaikon egyebek mellett tiltakoztak a nyugdíjkorhatár tervezett felemelése ellen, valamint követelték az Oroszországban megtermelt profit helyben való befektetését és a frissen végzett szakemberek foglalkoztatásának biztosítását.

[flowplayer id=”77107″]