Megnevezte az orosz Nyomozó Bizottság a szentpétervári robbantás gyanúsítottját. A hivatalos értesítés szerint a Kirgizisztánból Oroszországba elszármazott Akbarzson Dzsalilov követte el az öngyilkos robbantást. Ezzel megerősítették a kirgiz állambiztonsági szolgálat korábbi bejelentését. A biztonsági kamerák felvételeiből az derült ki, hogy a második, a tűzszerészek által hatástalanított bombát is ő helyezte el egy másik, közeli állomáson. Mindkét házi készítésű pokolgépet tűzoltókészülékbe tette, a csöveket fémgolyókkal és anyacsavarokkal töltötte meg, hogy minél nagyobb pusztítást végezzenek. A korábban az akcióval szintén összefüggésbe hozott kazah fiatalról kiderült, hogy ő is a támadás áldozata, és semmi köze nem volt a merénylethez. A feltételezett öngyilkos merénylő indítékairól, illetve arról, hogy hol tanult meg bombát készíteni, egyelőre nincsenek információk. A támadást pedig még egyetlen terrorszervezet sem vállalta magára.
[flowplayer id=”41419″]