Megtámadtak egy püspököt

Megtámadtak és köpködtek egy református püspököt és a zsinat világi elnökét az Országgyűlés alakuló ülése után a Parlament előtt tartott demonstráció résztvevői – írta a református.hu portál. Információik szerint az alakuló ülésen vendégként részt vevő Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát „élő rendőrkordon vette körbe”, hogy atrocitások nélkül hagyhassák el az Országházat. Huszár Pál a honlapnak azt mondta, a tüntetők azonban megakadályozták, hogy békében távozzanak. Gér András pedig arról beszélt, hogy hiába próbálta elmagyarázni a tüntetőknek, hogy ők nem politikusok, hanem meghívott vendégek, ez senkit nem érdekelt, a tüntetők tovább szidalmazták, lökdösődtek és gúnyos megjegyzéseket tettek rájuk. Az inzultus végül úgy zárult, hogy Bogárdi Szabó István püspök taxival eléjük ment és rendőri biztosítás mellett elhagyhatták a helyszínt.

[flowplayer id=”77786″]