Civileket vittek magukkal élő pajzsnak az Észak-Irakból kiűzött Iszlám Állam-tagok. A nemzetközi koalíció katonái ezért szabad elvonulást hagytak Manbídzs városban több mint száz dzsihadistának. Ezt közölte az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció szóvivője. Az dzsihadisták rendszeresen használnak élő pajzsként civileket, így volt ez a korábbi iraki harcokban is. Manbídzsban például többször a tűzvonalba küldték a lakosokat – mondta a szóvivő. Az Iszlám Állam harcosai 2014 eleje óta tartották ellenőrzésük alatt a stratégiai jelentőségű várost, melyből most menekülniük kellett.
[flowplayer id=”22279″]