Multifunkcionális közösségi központ épült Pálpatakán

Multifunkcionális közösségi központ épült Pálpatakán, melyet május 25-én adtak át. Katona Mihály polgármester örömét fejezte ki, amiért másfél év alatt sikerült felépíteni a központot, ami által a pálpatakiak régi álma valósult meg. Hozzátette, hogy idézem: Jó példa, hogy kemény munkával, csapatmunkában meg tudjuk valósítani elképzeléseinket, örvendek, hogy ennek a csapatnak részese lehetek. Az ünnepségen részt vett Borboly Csaba tanácselnök is, aki kiemelte, hogy a kalákát azért találták ki, mert együttműködésben nagyobb eredményeket érhetnek el. Az ünnepségen fellépett a Korondi Fúvós Zenekar és a pálpataki óvodások műsorát is láthatták a jelen lévők. Végül Bordi János plébános áldotta meg az új épületet.