Nem engedik el a lelkipásztort

Elutasította a nyugat-törökországi Izmir egyik bírósága a terrorszervezetek segítése és kémkedés gyanújával házi őrizetben tartott Andrew Brunson amerikai lelkipásztor szabadlábra helyezési kérelmét. A törvényszék indoklásában azt írta: továbbra is változatlanul erős a gyanú, hogy Brunson elkövette a neki tulajdonított bűncselekményeket. Brunsont a 2016. júliusi török puccskísérlet után néhány hónappal tartóztatták le Izmirben, ahol egy kis protestáns templom prédikátora volt. A vádirat szerint az évtizedek óta Törökországban élő lelkész támogatja az összeesküvésért felelőssé tett nemzetközi gülenista mozgalmat, továbbá a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot, és kémtevékenységet folytatott az Egyesült Államok javára.

[flowplayer id=”84618″]