Német-Magyar Kollégiumban a püspökök

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai ad limina látogatásuk során felkeresték a Német-Magyar Kollégiumot is Rómában, ahol a kollégiumi templom felszentelésének évfordulós ünnepén is részt vettek. A szentmise főcelebránsa Udvardy György pécsi megyéspüspök volt. Prédikációjában buzdította a diákokat: ne hagyják magukat megbénítani a félelemtől, hogy nem megfelelőképpen használják fel a képességeket, lehetőségeket, amiket kaptak, hanem a Krisztusba vetett bizalommal munkálkodjanak. Az Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek és Veres András püspök, az MKPK elnöke vezetésével érkezett látogatókat Stefan Dartmann rektor köszöntötte. Kiemelte, hogy amióta 1580-ban XIII. Gergely egyesítette az addig külön működő magyar és német kollégiumot, az intézmény sok mindent megélt. Mindvégig képviselte azonban a világegyházra való nyitottságot, hogy annak aktuális helyzetét megismerve a diákok saját egyházmegyéjüket az itt szerzett tapasztalatokkal, látásmóddal is tudják szolgálni. A rektor megköszönte az MKPK tagjainak, hogy magyar diákokat küldenek, és ezzel osztoznak az intézmény munkájában, értékeiben. A szentmisét megelőzően a kollégium görögkatolikus diákjai részesültek a kisebb rendekben, a felolvasó és alszerpapi rendben.

[flowplayer id=”63711″]