Népszavazás az akadálymentesítésről

A Fővárosi Választási Bizottság döntésével lehetőség nyílik arra, hogy a budapestiek népszavazáson dönthessenek a 3-as metró akadálymentesítéséről – közölte az MSZP fővárosi képviselője csütörtökön, Budapesten. A népszavazási kezdeményezést benyújtó Horváth Csaba sajtótájékoztatóján azt mondta, a bizottság egyhangúlag hozta meg döntését. A népszavazás kiírásához 138 ezer érvényes aláírás kell – tette hozzá. A politikus elmondta, hogy a Párbeszéd már jelezte együttműködését és tudomása szerint az Együtt is csatlakozni fog a kezdeményezéshez. A Fővárosi Választási Bizottság honlapja szerint a testület csütörtök reggeli ülésének napirendjén népszavazási kezdeményezések elbírálása szerepelt, a határozatokat azonban még nem tették közzé.

[flowplayer id=”65509″]