Nyílt napok a Kalazantinum piarista növendékházban

2016. április 8-10. között megnyitotta kapuit a Piarista Rend Magyar Tartományának növendékháza, a Kalazantinum Rendház. A Kalazantinumi Napokra elsősorban olyan 11. és 12. osztályos tanulót és már érettségizett diákot vártak a szervezők, akik hivatásukat keresve, szívesen belepillantottak egy hétvégére a piarista növendékház életébe.
A nyílt napok során a résztvevő fiatalok kötetlen együttlét keretében (közös városnézés, ima-alkalmak és főzés), és játékos formában is betekintést nyerhettek a piarista szerzetesek nem szokványos mindennapjaiba.  Egy érdekes prezentáció révén a rendalapító Kalazanci Szent Józsefet, a rend küldetését, a magyar rendtartomány működését is megismerhették. Részesei voltak a közös étkezéseknek, az esti zsolozsmáknak, valamint a növendékekkel és az örökfogadalmas piaristákkal számukra szervezett beszélgetéseken és foglalkozásokon elmélyedhettek önmaguk megismerésében, hivatáskeresésükben.

Márkus Roland és Szabó Dániel, a Kalazantínum rendház két ifjú lakója, a rendezvény szervezői így összegezték a mozgalmas hétvége eseményeit: „Azt szerettük volna elérni, hogy a hozzánk érkező fiatalok, diákok megtapasztaljanak valamit abból, amit a piarista szerzetesi élet igazán jelent. Igyekeztünk segítséget adni a hivatáskeresésükhöz saját személyes élményeinken keresztül, bevonva őket közösségi életünkbe. Rendalapító atyánk, Kalazancius, hosszú utat járt be maga is életében, míg ezt a mondatot megfogalmazta önmagáról, a hivatásáról: Rómában megtaláltam Krisztus szolgálatának számomra legjobb módját a szegény gyerekek szolgálatában, és ezt el nem hagynám semmiért a világon.

Fotók: Márkus Roland SP

Szöveg: Szathmáry Melinda