Országos vastagbélszűrési program indul

Idén ősztől országossá terjesztik a vastagbélszűrési programot, ezt jelentette be az emberi erőforrások minisztere. A miniszter elmondta, hogy Magyarországon a korai halálozás még mindig probléma. Az új szűrési programmal ezért azt szeretnék elérni, hogy ez az arány tíz százalékkal csökkenjen. Hazánkban ugyanis évente 10 ezren betegednek meg vastagbélrákban, és a betegek közel fele veszti életét. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy áttörést kell elérni a népegészségügy területén, amelynek legjobb eszköze a prevenció. Szentes Tamás országos tisztifőorvos pedig elmondta, hogy az 50-70 éves korosztályt szólítják majd meg a házi orvosokon keresztül. A vizsgálatot pedig két évente kell megismételni.

[flowplayer id=”38884″]