A keresztény reményről folytatta tanítását Ferenc pápa a szerdai audiencián. A Szentatya most Péter apostol első levelét kommentálta. A pápa szerint az apostol arra buzdít minket, hogy örvendjünk Krisztus feltámadásán, szeressük és tiszteljük őt szentként szívünkben. Hiszen Jézus arra is példát adott nekünk, hogy a reményből erőt merítve ismerjük fel embertársaink szükségleteit, segítsük egymást, és bocsássunk meg egymásnak. Az audiencia után a Szentatya üdvözölte a számos országból érkezett zarándokokat. Szentpétervár metropolitájának, együttérzését fejezte ki az elmúlt napokban történt súlyos terrortámadás miatt. Isten kegyelmébe ajánlja az áldozatokat, a családtagokat pedig imáiról és lelki közelségéről biztosította. Végül a pápa elmondta, hogy megrendülten értesült a borzalmas szíriai eseményekről, ahol egy vegyi támadás közben több tucat ártatlan ember, köztük sok gyermek vesztette életét. A politikusokhoz fordult a Szentatya, hogy felelősséggel tegyenek azért, hogy a szíriai nép szenvedése végre érjen véget, és tegyenek meg mindent azért, hogy a térségben szükséget szenvedő emberek és lakosok segítséget, támogatást kapjanak.
[flowplayer id=”41414″]