Megkezdték az észak-franciaországi Calais-ban illegálisan kialakult sátortábor déli részének felszámolását. A francia állam egy magáncéget bízott meg, hogy elsőként mintegy húsz sátrat távolítson el. Az este folyamán ezért mintegy 150 migráns bejutott a táborral szomszédos kikötőbe és kövekkel kezdte dobálni az Angliába tartó gépkocsikat. A rendőrök ezért könnygázzal oszlatták szét a tömeget. A zavargók sátrakat is felgyújtottak. A francia hatóságok szerint a felszámolás során körülbelül ezer embert kell eltávolítani a területről, a segélyszervezetek szerint viszont ennél jóval nagyobb létszámról van szó.